két kézzel ragadta meg,
és csak az ökle elfehéredett bütykeit láttam,
mikor kettétépte a bőröm,
mint kiomló belsőségek
úgy tört elő a sok rothadó emlék,
émelyítő bűz,
földön eloszló gőzök.
kellett kis idő míg felfogtam,
ami történt,
széttárt karokat instruálna egy középszerű filmrendező,
de csak a dermedés, megdermedés.
összeszorítom az arcom,
könnyek facsarodnak,
kicsit könnyebb így,
mi lesz most.
mint a labda, ha leteszik,
én mindig elindulok valamerre.
hiányzol,
és mindenki szavakat ír a fecnikre,
mindenkinek van véleménye,
megtiltom, hogy bárkinek is véleménye legyen erről,
a fájdalmon nem fog az öntapadós.
az idő begyógyítja, mondják,
és tényleg,
csak ne lenne évente egy tiszta pillanat,
mikor leköpnék mindent, ami felépült.
rád építettem az életet.
most ülök a luxusvillámban,
és a hitem elveszett.
