könnyfátyol újra mindenen
a csendben fér el a leghangosabb kiáltás
összeszorult lélek köré csavarodik fel az éjszaka kelletlenül
borotvapengével vágott szisszenések a retinámban
látom az arcod, szem, száj, homlok,
egyesével és mégis egyben
lehunyom a szemem,
pont akkora erővel szorítom össze,
hogy ne forduljon ki a jajdulás,
be szép
olyan magas vagy
ott csücsülnek a titkaid fent
nyúlnék értük, de csak nézlek
nézlek tétlen-éltelen
sétáljunk egyfelé,
ne érj hozzám, ne nézz rám,
a derű belém karol
messze is vagy.
egyenletes tekinteted elér,
és én csak remélem,
hogy a törtmásodpercbe csomagolt
szerelem
elég.
