belezörög a lift a függőleges csendbe.
nem az én csendem, zörögjön.
kint terpeszkedik minden,
duzzad a sötét, a szomszéd vacsorája,
a későn érkező fiatalok vihogása,
a házfalról száradó esővíz szaga.
kovácsoltvas korlát nyúlik egyre hosszabbra,
mozaik csodálkozik csillogó szemeivel.

buliznak bennem az ingerek,
nincs időm reagálni a világra.

zongora csiripel, szin kó pa szuszogok.

csücsülsz a világnak a végén,
a legeslegvégén, mint a mesében,
lógatod a lábad, és vicceket gyártasz.
magadnak, másnak.
ledumálod a pecázó kisfiút a holdról,
és a helyére ülsz.
bámullak, elmerülök benned.
látom az illatod és érzem látványod.

szeretlek.