vajas kenyeret majszol a nyár,
szárad a gangon a mosott ruha,
fullad a belső udvar,
mezőnek álmodja magát elvadult napraforgóval
valahol dörög az ég,
periféria szigete
miértne alapon fúj kicsit a szél,
kéthárom tincs és az arc fogócskája
ugyanaz a négy villamosmegálló mindennap,
már rezzensz, ha nem lassít időben a gép
zsebredugott mosolyok
kanyarodik a kombínó,
kedvesen dőlünk mind egy irányba,
nagyszabású, csendes mozdulat
a tehetetlenség a keblére ölel,
tudjátok meg,
pillekönnnyű a kényszerszülte akarat
