éjfél körül lehet, lassan vált a nap a holnapba,
én visszamaradok, igyekszem nem elaludni,
kiélvezem minden kis részletét újra a velednek,
halk szavak azon a különös hangon,
amit mint kisegeret otthonából kibújni képzelek,
ha hallom, futkároznak a dobhártyámon,
kis talpacskák tusnyoma agykérgem itatósán.
arcomon a kedves és kérdésfeltevő simítás,
tarkódon játszom a nagyon jó mindent.
az őszinte testek kibeszélték a lelket,
belém olvadtál gyönyörűn,
és a sárgából,
és a kékből,
most az egyszer nem zöld alakult.
