csuka_máj_olaj

villamoson a reszkető Duna felett.
a mai napon. mindegyiken.

valami homályos gyanú kavarta fel,
és mennyi iszap van ott alul,
bele sem gondolt soha,
leülepeledni szeret a szar.

körmeimet vájom magamba,
így csak a bőrömig tart a fájdalom,
ha összeszorítom a szemhéjam,
még feketét sem látok,
a látást,
a látnivalót,
a látnikénét
és a látottat
mind összeszorítom,
tulajdonképp a villamos alá,
akár a Dunába.

olyan finom, krémes a nap.
zebrán nyugalommal átmenni zöldben, pirosban,
nem lehet csak úgy,
ahhoz kell az én és a ti,
és a kettőt elválasztó mosoly.
alapos, végtelen mosoly.

szép a fekete és szép a fehér
a beton öleli a cipőtalpam

idegrendszer finom és tökéletesen összehangolt működése ránt össze
végesen, felületesen,
de.
de talán nem alaptalanul

egy rossz illat elég, hogy
inogjon a petőfi híd alattam

egy üresebb pillanat,
és inverz rajzolódik az x és az y között

védtelenség
a csiga elindul felfelé a torkomban

nem kell védelem,
röhögés
nem kell félelem