mintha fájna a fejem.
konok, szívós állapot telepedett ide mellém,
együtt bámulunk magunk elé, hogy megint.
ő sem ért engem, én sem őt,
de egy óra mér neki is, nekem is.
lehet tíz percen át egy műanyagvillát bámulni
anélkül, hogy eszedbe jutna bármi más
a színén, a formáján és szagtalanságán kívül.
ilyenkor az elektronjaim a kanapéival szerelmeskednek,
csupa 69es körülöttem, ahová eddig
csak néhány szőrszál merészkedett.
elmosódnak a határok, és ha rám gonsolsz,
és kérdezik,
nem élőlény,
nem elvont fogalom,
tárgy az.
tudod, mikor pislogsz, és a szokásos felborul,
csukva marad a szemed, hogy mindegy
