elönt egy beazonosíthatatlan, sunyi állapot,
felhúzom a felső ajkam, biggyedek ki magamból

egyedül a muszájokkal, a jövőm apró előrebocsátott igényeivel
utálatos

direkt kényelmetlenül fekszem
elképzelem, hogy szeretnéd, és másképp
máshogyan
más pózban
érted, nem?

automata kávé után a száj íze,
valami olyasmit izzadok éjjel

kérdéseket sikálok fényesre minden lopott percben,
nagy tolvaj lettem megint

némi zene eljut idáig
ahogy a dóból ré lesz,
úgy hullok vissza a tervezgetésbe

szoktam figyelni,
a torkomba vagy az orromba ér előbb a sírás
ahogy a forró levegű kisiklik az orromból
onnan már mindegy
onnan már vesztettem, és két buta perc, hogy miért

én tényleg nem tudtam, hogy a súbsedé visszafelé is van
és ilyen nagyon van visszafelé

egyedül vagyok.
miért?

rúgdosson ide nekem valaki valakit, aki felel nekem valami épet

éjjel felriadok, de jaj, hol az a két orrlyuk,
kettő e még egyáltalán

rezeg a telefonom,
rezzenek bárcsak,
hogy mi bárcsak,
nincs idő tisztázni,
már olvasom,
ó,
gyors válasz

elemzem magam,
vajon várakozom?
várok?
egyetlne kérdésbe is belezavarodom,
nem jutok tovább,
marcangolom ezt miszlikbe,
és dülöngélek egy kicsi, egészen kicsi kiszabott térben úgy nagyjából függőlegesen