Homályos a rossz, de rossz,
tegnapi nap íze még a számban,
de hát nem szólhat minden rólad,
induljon inkább el a ma,
abba vesd hited, hiszed,
hogy jó lesz, hogy jó lesz.

Csóválni a fejed látom,
jóval rosszal hajtogatni
csak butahamis dolgot lehet,
legalábbis vektoriálisan.

Pláne, ha dolgokat.
Pedig, ha dolgokat.

Elfordítom fejem a kislánytól,
aki bújva súgja csak neked,
hiányzol, gyere, együtt.

A bűntudatodban akarok zuhanyozni.
Forró, édes fürdő lesz,
és én minden cseppjét
szétkenem
kéjesen
magamon.
Beburkol a szenvedésed,
boa, muff, harisnyatartó,
nyomorult dolgokba öltöztetsz csak,
de öltöztetsz.
Felveszlek,
hogy kipakolhassalak belülről végre kicsit.
Szellőzz csak, fázz, párologj.

Akarlak még bántani is.
Hogy te is szűkölj egyedül zugban.
barátaid közötti szűk zugban,
igen, ott, mindenképp.

Te nem érdeklődsz a szenvedésem iránt,
ó, én nem így fogom csinálni,
mosolyogva nézem majd végig a tied,
rögzítem minden pillanat tapintását.

Azt simogatom majd elégedetten,
ha még csak nem is nemet,
egyszerűen csak mégsét gurítasz.

És halkan várom már a misemtörténtet,
mikor a szavaid nem hallja ez a nyomorult-
eperháromban könnyebb, nevetség-
csak a hangod, ahogy örül neked
a saját tegnapjával hanyagul a farzsebében.



2007.10.20.