röhögök.
csak röhögök.
remészetes reakció lett:
könnyem csordul, röhögök.
elvetted tőlem a sírás minden finom pillanatát
nem tudom komolyan venni magam.
a só maradt, a víz, a vörös szem.

mi fáj nekem?
ami ezredszer is?

érted sírok vagy miattad?
nevetséges.

miért írsz nekem szép szavakat?
nem kellenek,
újság sorai közé írom őket,
kiteszem az erkélyre,
viszi a szél,
lefelé viszi a járdára,
odateszi,
ott a helye.

te a csak a létigét ismered,
meg néhány bibliai ócskaságot,
cselekvő ige veled történik.

bőgök, kapálózom, dühöngök,
de hamar elcsendesedem,
soha nem tartott sehová a könny,
nem mosta tisztára soha a szíved

körbenézel te néha?
hideg meleg arányai,
szennyes és patyolat,
és én?
éhes vagyok, kurvára fázom,
sajtburgert, puszit.

az én függvényem szerint valaki y negatív.

ó én szívesen odaadom az x em,
cseréljünk,
átkozzon majd engem,
ha kidobják végül az egész matekfüzetet a francba.

hogy lehet nélkülem velem

hogy lehet mással értem

sajtburgert, kettőt.

már csak szuszogok,
beheveredem egy sarokba,
elvihető.