fojtogat valami sünféle szörny folyton,
és én úgy kinevetném,
főleg, hogy samponszagú,
de néha hirtelen igazi fájdalmat okoz
az egyébként olyan nagyon nevetséges
szar kis tüskéje,
ahol nem számítok rá,
ott döf belém.
egész nap mézeskalácsot ettem,
itattak olyannal, ami ízlett,
letéptem egy két masszívabb napsugarat-
kizárólag magamnak-,
veszekedtem a hideggel,
azt jó sokat,
égett az arcom a befűtött szobámban,
szorongva fáztam hév ablakában,
hogy hol is nő nyáron a pipacs,
két hülye megálló között,
de nem emlékszem,
pedig ez lényeges,
a mai napnak kiemelt információja,
nem akar tőlem semmit,
én se tőle,
csak úgy érdekel,
szusszan egyet bennem,
elindul máshová,
hagyott nyomot pipacsnyit,
ennyi kellene nekem ma úgy összesen.
és akkor ez a tüske dolog,
bosszant,
mert tennem kellene izé ellene,
és én rendre lesöpröm,
halkan elduruzsolom,
hogy nem, nem, rossz süni,
nem arra van, hogy bánts vele,
legfeljebb, hogy védekezz,
de mi ellen kéne, mondd?
nincs kedvem a folytonhoz.
simogatni,
igennel válaszolni,
nemmel válaszolni,
odarohanni,
elbújni,
előbújni,
megölelni különféle irányokból,
kedvest kitalálni,
meglepődni,
elszorulni,
visszasusogni,
nem reagálni,
válaszolni,
visszakérdezni,
nevetni,
odadörgölőzni,
elesni,
elengedni magam,
ehhez van képességem és magam,
és jó,
és nem kell más, mint hogy jó legyen.
kaparom a vágyaim,
és nézelődöm,
hogy körbevesznek e,
tolonganak e, hogy fojt.
nem, ez a kurva sün az,
a vállamon ül, és mosolyog,
ne mosolyogj, te gonosz vagy,
azok nem mosolyognak kedvesen,
azok bántani akarnak.
nekem fáj, tudomásul veszem,
ő élvezi, létezik, boldog,
odébb állok, ez így korrekt,
élhető,
mi más kell,
igény nincs,
minek.
mosolyog, ne, ne, ne,
nincs ehhez kedvem,
mondanám, hogy hagyj engem békén,
elfáradtam, keresek egy szőrmókmacit,
lefekszem aludni, és holnap sütök palacsintát,
és nem mondom ki,
nem tudom, miért,
dühít.
hallgatok, gondolkodom,
miért nem pipacs ez is?
van, finom, pont annyi, olyan.
pipacsot, egy pici piros pipacsot szeretnék,igen.