már rám izzadt a paplan,
de csak fekszem,
összeszorítom a combjaim,
nem mozdulok.
néha hozzábújok az ágy vasrácsához,
hideg csíkokban találkozik a testemmel.
közérzetem rossz,
a szemem alatt a bőr sötét,
de legalább az érzékszerveim békénhagynak ma.
nem emésztenek gondolatok, kínzó kérdések,
nem elemzem pillanatonként,
mit csináltam és hogy,
ti mit csináltatok és hogy,
te hogy csináltad és mit.
rám telepedett a bú,
de nem forog bennem ok,
nem kavarog múlt.
van ez a helyzet,
meg ez a dolog,
várni illedelmesen,
néha talán tényleg kell azt is.
hát várok. rád várok.
és én már tudom,
mire te majd túl későn döbbensz rá,
hogy már új fejezetet olvasol,
csak megint összeragadt két lap,
pont a fejezetcímnél:
belesüppedni múlt-jövőbe.
nem kellett volna leönteni azt a szép kötésű, drága könyvet kólával.
a kóla te magad
2007.05.09. 10:49
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://masa.blog.hu/api/trackback/id/tr1273132
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.